|
|
||||||
|
||||||
|
|
Mérföldkő: a vadonatúj i40 új távlatokat nyit Európában a Hyundai előtt
A Hyundai az i40 bevezetésével arra készül, hogy megváltoztassa a márkáról kialakult képet Európában. A dinamikus megjelenésű újdonságot elsőként a 2011-es Genfi Autószalonon láthatta a közönség.
A vállalat Rüsselsheimben (Németország) működő európai K+F központjában tervezett, felső-középkategóriás i40 Európa-szerte „modern prémium” pozícióba emeli a márkát, mivel élvonalbeli szolgáltatásokat és termékminőséget kínál, mindezt megfizethető áron. A 4,7 méter hosszú i40 forgalmazása 2011 szeptemberben vette kezdetét. A modell különleges módon először kombi kivitelben került a márkakereskedésekbe, és természetesen érvényes lesz rá a Hyundai páratlan, Tripla 5 ügyfélprogramja. Ez a csomag már 2010-ben is ötéves, kilométer-korlátozás nélküli garanciával, öt év asszisztencia-szolgáltatással, valamint öt éven át érvényes, évenkénti ingyenes szezonális átvizsgálással csábította a márkához az európai ügyfeleket.
A vadonatúj i40 négyféle Euro5-ös erőforrással – két benzin- és két dízelmotorral – kerül forgalomba. A motorok teljesítménytartománya 115-177 LE, nyomatékukat széles fordulatszám-tartományban adják le, így az i40 országúton ugyanúgy élvezetesen vezethető, mint a városban. A motorokhoz kézi és automata váltók csatlakoznak.
A D-kategóriában a dízelmotorok az eladások több mint 75 százalékát teszik ki, ezért a Hyundai azzal számol, hogy az U-II 1,7 literes, 136 lóerős dízel erőforrás lesz a család legkeresettebb tagja, a magán- és flottavásárlók körében egyaránt. Az i40-ben debütál a vállalat új 2,0 literes GDI motorja, a vadonatúj fejlesztésű Nu motorcsalád tagja, mely a kimagasló teljesítmény-szintet kifejezetten szerény üzemanyag-fogyasztással társítja. A Hyundai számításai szerint az i40 eladásaiban 65%-35% arányban oszlanak majd meg a dízel, valamint a benzinmotoros kivitelek. Ami a Hyundai környezetvédelem iránti elkötelezettségét mutatja, hogy a vadonatúj i40 kínálatában is elérhető a Hyundai’s Blue Drive™ kivitel. A vállalat ökoprogramjának égisze alatt kifejlesztett, legmodernebb technológiákat felsorakoztató Blue Drive™ csomag tartalmazza az ISG start-stop rendszert, az alacsony gördülési ellenállású abroncsokat, valamint az AMS generátor-vezérlő egységet is.
A 115 lóerős U-II 1,7 literes dízelmotorral kombinálva a Blue Drive csomaggal felszerelt modellek rendkívül alacsony, 113 g/km CO2kibocsátást, illetve 4,3 l/100km üzemanyag-fogyasztást biztosítanak, ezzel az i40 kategóriájának éllovasa. A Hyundai mindig is vezető szerepre törekedett a globális autóiparban a hosszú távú környezeti fenntarthatóság terén, és az i40 még inkább megerősíti a vállalat azon kötelezettségvállalását, hogy mindig az élen járjon a környezetbarát technológiák alkalmazásában. Az i40 gazdag alapfelszereltsége számos modern, a versenytársaknál általában csak felárért elérhető tételt tartalmaz; ez a bőséges felszereltség az új modell egyik meghatározó vonzereje a potenciális vásárlók számára
A modern megoldások között megtalálható az intelligens parkolássegítő és sávtartó elektronika, valamint a hangvezérléssel és teljes térképes navigációval (beépített tolatókamerával) kiegészített Bluetooth®-os fedélzeti rendszer. Ami a kényelmet és praktikumot illeti, az i40 elektromos rögzítőfékkel, klimatizált első ülésekkel, fűthető és dönthető hátsó ülésekkel valamint olyan, a kategóriában újdonságnak számító szolgáltatásokkal rendelhető meg, mint az automatikus párátlanító funkció vagy a fűthető kormánykerék.
Fejlett, innovatív világítási megoldásai, mint az alapfelszereltség részeként kínált nappali fény a xenon lámpákkal szerelt modellekhez, vagy az LCD Supervision műszeregység, még inkább megerősítik az i40 pozícióját, mint a Hyundai és az európai D-szegmens zászlóshajója. Az i40 a legmodernebb aktív és passzív biztonsági technológiákat alkalmazza, így maximális védelmet kínál utasai számára. Az aktív biztonsági rendszerek közül számos országban alapfelszereltség az ESP (menetstabilizáló elektronika), az ABS, a HSA visszagurulás-gátló (emelkedőn történő elinduláskor megakadályozza a jármű visszagurulását), a VSM (jármű stabilitás-vezérlés), a vészfékrásegítés és a vészfékezési jelzőrendszer. Ami a passzív biztonságot illeti, az i40 európai kivitelei akár kilenc légzsákot (eső, oldal- és függönylégzsákok, valamint vezetőoldali térdlégzsák) kínálnak alapáron. A Hyundai reményei szerint az i40 tovább öregbíti a márka hírnevét a kiváló biztonsági jellemzők terén, és maximális, ötcsillagos eredményt ér el az Euro NCAP töréstesztjén.
A Hyundai európai evolúciójának jellegzetes eleme a márka egyedi formanyelve, a „folyékony szobrászat”, ami eredeti, dinamikus megjelenéssel ruházza fel az i40 modellt is. Az i40-en is megtalálhatók az olyan jellegzetes formai megoldások, mint a hatszögletű hűtőmaszk, amely az azt keretező, ékszer szépségű fényszórókkal együtt modern, magabiztos megjelenést kölcsönöz az autónak. Ezt a hatást emelik ki az autó orrát és farát összekötő, az i40 látványos, kifinomult stílusát még inkább kiemelő karaktervonalak is.
Az i40 sportos stílusa nem befolyásolja az utastér komfortszintjét. A tengelytáv 2,77 méter, az autó első fejtere (1025mm), válltere (1455mm) és lábtere (1170mm) egyaránt a kategória legjobbja. Lenyűgöző tágasságával az i40 a leghosszabb utakon is kimagasló komfortszintet biztosít minden utasnak.
Az i40 csomagtartója kapacitása is átlagon felülinek számít a kategóriában. Az alaphelyzetben 553 literes üreg a hátsó ülések lehajtásával 1719 literesre bővíthető.

|||||
| ||||||